Labor nyílt napok

A labor elkészültével, és az új módszerekkel történő oktatás beindulása után összesen 2 alkalommal kerül megrendezésre nyílt nap az új laborban. Ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy megmutassák milyen labort alakítottak ki és ezt hogyan tudják majd használni a jövőben. A rendezvényen partner iskolák, környékbeli iskolák tanulói, szüleik, tanáraik, szakmai szervezetek, szakértők vesznek részt. Ennek keretében megtekinthetik a labort, tájékoztatást kaphatnak a működéséről, az oktatási módszerekről és lehetőségekről, valamint bemutató órákat tekinthetnek meg.

 

1. Nyílt nap

 

Helyszín: A Csorba György Komplex Természettudományi Laboratóriumi Központ

Időpont: 2013. november 12-13.

 

Téma: Általános tájékoztatás a projekt befejezésével kapcsolatban. A laboratórium és a laboratóriumi eszközök bemutatása.

 

2. Nyílt nap

 

Helyszín: A Csorba György Komplex Természettudományi Laboratóriumi Központ

Időpont: 2014. január 28.

 

Téma: A tájékoztatón Ábrám Tibor igazgató úr köszönti a leendő diákokat és szüleiket, majd szól pár szót az iskoláról. Kerboltné Tóth Edit igazgatóhelyettes asszony tart egy rövid tájékoztatót a beiratkozással kapcsolatban, majd Boda József tanár úr a kollégiumot és az ott zajló életet mutatja be. A tájékoztatás után az érdeklődők betekinthetnek néhány tanórára. A Csorba György természettudományos laborban, azaz a Lévay laborban zajló órát is meglátogathatják.