2014. január 28-30. Természettudományos hét a Lévayban!

Újra megrendezésre került a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon már – már hagyományos rendezvénysorozata, melynek most középpontjában a január 27-én átadott új laboratórium állt.

Az érdeklődő diákok öt különböző projektfoglalkozáson vehettek részt a tanárok segítségével. A héten nyílt napot is tartottak, így a gyermekek szülei is megcsodálhatták az új laboratóriumot és az iskola pezsgő diákéletét. A témahéten a színeknek volt fő szerepe, melyet fizika, kémiai, földrajzi és biológia megközelítésből vizsgálhattak a kíváncsi érdeklődők.